Balatonfüreden a Vaszary Villában

         2011 júliusában tartottuk meg először a Partitúra Összművészeti Kurzust.
A tanulók és a közönség körében olyan sikeres volt ez a hét, hogy 2012 augusztusában, majd idén 2013 augusztusában harmadik alkalommal ismét megrendezhetjük.
Kurzusunk alap koncepciója az összművészeti képzés.
A képzés lényege, hogy a különféle művészeti ágakon keresztül a gyerekek megismerjék önmagukat, megtanulják, megérezzék, megtapasztalják, hány féle út lehetséges az önkifejezéshez, a tehetségük kibontakoztatásához.
A zeneművészet, a színjátszás, a mozgás, a film, és drámaképzés, a képzőművészet ehhez ad lehetőséget, eszközt a kezünkbe, hogy közelebb kerüljünk lehetőségeink megvalósításához.
Fontos tanítása a kurzusnak a közösségi és az önálló energiák működtetése.
Az összetartozás élménye, a humor, a felhőtlen együttlétek, és az egyéni kiemelkedő teljesítmények erőt és hitet adnak a tanulóknak.
Ha elfogadjuk azt az alapvető hozzáállást, hogy a pedagógus dolga nem csak az, hogy rámutasson a hibákra, hanem az is, hogy megtalálja, mi a tanuló számára a legsikeresebb út, akkor tapasztalatunk szerint, óriási sikereket érhetünk el.

        A kurzus ideje alatt a különféle szakmai műhelymunkák, a konkrét zeneművek elemzése, és a koncertre való felkészülés mellett közös órákon is részt vesznek diákjaink.

Ezek a foglalkozások:

- a mozgással, tánccal, irodalommal való játékok,
- a színpadi jelenléttel való foglalkozások,
- a tudatos test kontroll,
- az önkifejezéssel, és a fizikai tapasztalásokkal foglalkozó órák.

 A kurzus témája: a FÉNY.

Növendék  csoportok: 9-12 , 12-14, 15-25 éves korúak.

Helyszínek: Anna GRAND Bálterem, Vaszary Villa, Huray Villa, Városi Múzeum nagyterem.

A zeneművek, a képzőművészeti alkotások, a mozgás, színészi játék és az irodalom a FÉNY téma köré csoportosul. Klasszikus zeneműveket - elsősorban kamaraműveket-, illetve új, a munkafolyamat alatt született improvizációkat, darabokat, irodalmi, és képzőművészeti alkotásokat mutatnak be a fiatal művészek a kurzuszáró nyílt előadáson, 2013. augusztus 25-én 18 órakor .